Referenciák

Akiknek már segítettem

Anna (29)

anyuka

Szülés után szerettem volna megnézetni, hogy mennyire nyílt szét a hasizmom (rectus diastasis), ezért kerestem meg Krisztit. Szerencsére nagyon gyorsan regenerálódtam és azóta már más problémáimat is remekül orvosolta Kriszti.

K. Róbert

ügyvéd

2018-ban volt a csípő protézis operációm, ami után nem gyógyultam olyan ütemben, ahogy szerettem volna. A Krisztina által tanított torna gyakorlatoknak köszönhetően ma már újra golfozok, kirándulok. Köszönöm!

Dorottya (32)

vállalkozó

Évek óta visszatérő boka ficamom volt. Bármit sportoltam, vagy akár csak egy rossz lépés eredményeképpen is magam alá tudott fordulni a bokám. Kriszti segítségével megértettem a sérülésem mechanizmusát és sok sok gyakorlással és tornával sikerült elérni, hogy újra elkezdhessek sportolni és kirándulni a családommal.

Nagy Mária

nyugdíjas

Tavaly télen egy szerencsétlen esést követően eltört a vállam. Az orvos műteni akarta volna, de sajnos egyéb krónikus betegségeim miatt elvetették a műtéti lehetőséget és azt mondták, hogy sose fogom tudni teljesen felemelni a karomat. Egy ismerősöm ajánlotta Krisztinát. Fél év alatt teljesen meggyógyított, elérem a legfelső polcot, nincs semmi fájdalmam és az unokáimat is tudom emelgetni.  

Botos Lilla Curly Coco nevű lován
Botos Lilla Curly Coco nevű lován

           
                  BOTOS LILLA   
(egyetemista, díjlovas)


Krisztivel a lovas sporton keresztül ismerkedtünk meg. Már egy pár évvel ezelőtt is segített abban, hogy kijavítsam a testtartásbeli problémáimat, hogy lovaglás során ne okozzon problémát. Most így a koronavírus alatt is számíthattunk Kriszti segítségére. Többen összegyűltünk a csapatból és minden szombaton online gyógytornát tartott nekünk, ami nem csak jó edzés volt, de még egymást is láthattuk ennek köszönhetően. Nemrég sajnos nagyon megfájdult a csípőm és befolyásolta a lovaglás, mozgás örömét. Rögtön szóltam is Krisztinek aki fogadott az új termében és a probléma végére járt. Azóta semmi panaszom sincsen hála a KK physionak.