Lovas sportolók sportágspecifikus tréningje

A témában megjelent cikkemet itt olvashatják:

KK PHYSIO LOVAS CIKK

Számtalan kutatási eredmény bizonyítja, hogy a lovas sportot versenyszerűen űzők körében, akik a napjuk nagy részét lóháton töltik, a gerincet érő erőhatások nem megfelelő módon történő csillapításának következtében nagy százalékban nő az esélye a degeneratív gerincbántalmak kialakulásának, a deréktáji fájdalomnak, illetve a csigolyák közti porckorongok folyadékvesztéséből származó panaszoknak. Különösen igaz ez a díjlovasokra, akik az edzések nagy részét tanügetésben végzik.

Ezek a bántalmak azonban hatékony terápiás kezelések által megelőzhetőek, illetve kezelhetőek.

Nagyon gyakran találkozni feszes hátizomzatú díjlóval, akinek lovasát megvizsgálva a lumbosacrális átmenetnél - azaz ahol a gerinc a keresztcsonttal találkozik- valamilyen fiziológiástól eltérőt találunk. Ilyenkor az egész pelvico-lumbális ritmust, azaz a medencét és az egész deréktájékot egyben, funkciójában érdemes szemügyre venni. Különösen azt érdemes megfigyelni, hogy a sportágspecifikus mozgásoknál (legyen ez akár egy vállat be feladat lovaglása, akár egy vágta piruett) melyik struktúránk, azaz melyik ízületünk mozdul el mihez képest és milyen mértékben. Ez a kinematika alapja. 

Állatorvossal, edzővel és a lovassal együtt dolgozva azonban könnyen és hatékonyan korrigálhatjuk az ilyen lágyrész eredetű problémákat, amik során sokszor nehéz megállapítani, hogy vajon a ló hátizomzatának feszességére reagált a lovas medencéje, vagy éppen a lovas nem megfelelő funkcionalitása vezetett a ló hátának problémájához. Ha ilyenkor nincs effektív terápiás interakció, akkor a végtelenségig lehet húzni a problémákat, nem beszélve a tüneti kezelésekre, terápiákra kiadott összegről, ami azonban oki terápia hiányában csak ideiglenesen hoz - ha egyáltalán hoz- megkönnyebbülést.

A hivatásos lovasok megfelelő bemelegítése, a sport által igénybe vett izmok rendszeres nyújtása, specifikus izmok erősítése hiányában nem lehetséges hosszú távon fájdalommentesen űzni a lovas sportokat, pontosabban egyik sportot sem.

Bár a lovas sportok, így a díjlovaglás is alapvetően szimmetrikus sportág (nem úgy, mint a vívás vagy a kenu), azonban ahogy egyik ember sem, úgy egyik ló sem használja mindkét oldalát azonos módon. Minden lovas tisztában van azzal, hogy a díjlovas négyszögbe melyik kézről lovagoljon be lovával amikor megkezdi a díjlovas program bemutatását, hiszen pontosan tudja, hogy melyik a ló könnyebb oldala, azaz melyik kézen lovagolva könnyebb ellazítani, melyik kézen mutat nagyobb készséget a ló az átengedőségre és az önhordásra, ami a díjlovas sport alapvető feltétele és a bírók többek között ezeket a tényezőket is figyelembe veszik, amikor értékelik a produkciót.

A díjlovas sportban töltött 20 év és a külföldi szakmai tanulmányutak és ösztöndíj programok alatt tapasztaltak során megfigyeltem, hogy mik azok az apró tényezők, amik fölött hajlamosak vagyunk átsiklani, pedig nagyban befolyásolják a lovasok sikerességét. Az emberi anatómiát és a mozgástant alapul véve sikerült kifejlesztenem egy olyan preventív sportágspecifikus módszert, amely hatására nemcsak a lovas sportokra jellemző sérülések számát csökkentem, hanem olyan készségeket fejlesztek, amik a lovasok számára nélkülözhetetlenek. Néhány gyakorlatot, amik a koncentrációt és az összpontosítás készségét fejlesztik, a Forma-1-es pilótáknál is alkalmazott tréningekből adaptáltam a lovas sportolókra.

Minden hozzám érkező lovas egy hosszas, de nagyon fontos alapos anamnézis felvételen és statikus testtartás elemzésen vesz részt, ezután kezdjük el kielemezni az edzésekről és a versenyekről készült videokat, ahol már körvonalazódni kezdenek az esetleges hiányosságok, felmerülő problémák. A látottak után általában már van egy kép a fejemben arról, hogy miket fogok tapasztalni a speciális teszteken, azaz a funkcionális állapotfelmérésen. Ezután tudjuk megkezdeni a közös munkát, aminek fontos tényezője az edukáció is, mert hiszem, hogy gyógytornászként feladatom a páciensemmel ismertetni, aztán később megtanítani neki azokat a gyakorlatokat, tréningeket, amikkel segíteni tud önmagán és a lován, illetve azt is, hogy miért pont azzal a gyakorlattal tud fejlődni.

Bizonyos jellegű eltéréseknél, problémáknál szükségessé válhat az is, hogy elmenjek a lovardába és megfigyeljem, hogyan lovagol a páciensem a tréning első percében, illetve az idő előrehaladtával. Ebből lényeges konklúziókat tudok levonni, mert megfigyelhetem, hogy a tréning melyik részében, mikor és milyen jellegű problémák jönnek elő vagy éppen szűnnek meg. Figyelembe veszem a sportélettani tényezőket, az izmok keringés fokozódásra adott válaszát, az adott funkcióban való helytállását. Ilyenkor szinte mindig meg is kezelem a páciensemet, ami után visszaül a lóra és folytatja az edzést és azonnali feedback reakcióként (visszacsatolás, visszajelzés) megérzi, hogy hogyan tudja jobban kivitelezni a gyakorlatot. Ilyenkor nemcsak az ízületet vagy az izmot, de az egész központi idegrendszert stimulus éri, hiszen egy új mozgásminta kezd el elraktározódni az agykéregben. Itt már rég nem egy testtartás korrigálásáról beszélünk, hanem olyan tanulási autamatizmusról, ami az agyi plaszticitást használja ki, azaz az agy azon képességét, ami lehetővé teszi, hogy a minket érő ingerekre mindig, folyamatosan legyünk képesek reagálni, vagyis tanulni. 

Ahogy ma már minden sportolni szerető ember számára egyértelmű, hogy a sérülés megelőzése érdekében fontos a bemelegítésre időt szánni, úgy remélem, hogy hamarosan a lovasok körében is legalább annyira elterjedt lesz a sportágspecifikus tréning jelentősége és megtapasztalt haszna is, hiszen olyan -ma még- kihasználatlan lehetőségek rejlenek benne, amikről talán még sokan nem is hallottak...